Áldozatként, avagy a megismerés útján

Dúdolós



Furcsa.

Egy ideje azt veszem észre magamon, hogy olyan érzésem van, mint régen...


Az a furcsa, sajgó hiány idebenn...




Olyan érzés, mint mikor hirtelen felébredsz, rádöbbensz, hogy most ébredtél fel, de nem tudod megragadni, mi volt az álmod ébredés előtt...


Nem tudom, hogy az elmúlt időben (években?) milyen volt...



Vagy talán csak nem figyeltem rá...?



Vicces, hogy olyan gyors ütemben vagdossa hozzám a leckéket az Úr, hogy csak kapkodom a fejem...! :)



Life is wonderful




El-elsuhan a fülem mellett egy-egy pofon, és csak utánalesve esik le, hogy "ja barátom, gondold csak meg jobban ezt a dolgot...! Mit is kértél...?"

Matajinak volt egy gondolata tegnap, ami ráébresztett, hogy megint elfelejtettem, mennyire csak a mi hozzáállásunktól, felfogásunktól függ, hogy adott helyzetet csapásnak, vagy izgalmas ajándéknak tekintjük-e...



Végülis igaza van...

Valóban izgalmas a helyzet.



És valóban azt találtam mondani, hogy engem a negatív motiváció ösztönöz jobban...


Én ökör...


És hogyan is definiálta Maharaja az elégedettséget...?

"Kényelmes a jelened."


Illetve, hogy megelégedsz azzal, amid van.


Tekintettel kell lennem arra, hogy a mellettem lévőnek talán másra - többre van még szüksége, mint nekem...


És mivel a fogadalmam azt mondja, hogy segítem a fejlődésben, és önzetlenül keresem a kedvét...

Rá kell fókuszálnom - még akkor is, ha én kevesebbel is beérném...

Csak Vele.



Hiába.

Most úgy látom, hogy a boldogsághoz valójában számomra csak egy elfogadó Ember kell.

Egy személy, akiben megláthatom az Ő keze nyomát - a Szépséget, Harmóniát, a Törékenységet, az Érzékenységet...

Az Embert, és a Nőt.

És ha ő megvan - ...

Talán ösztönösen vágyom rá, hogy "lemondhassak"...

Hogy szolgálatot tehessek...


Talán Istent keresem Benne, kézzelfogható, elérhető közelségben...



Azt a személyt, akit felemelhetek.

Akiért élhetek.

Akinek adhatok - mindent. Minden korty érzést, minden élményt...

Ahogy egy oltárra gyümölcsös kosarat helyeznek áldozatként...






Persze lehet, hogy ez így ijesztően végletesen hangzik...

Türelem kell.

Hiszen a megismerés útján dől el, hogy meddig jutunk el.